Este 7.00

Amikor a házunk hoz értünk, elköszöntem Ádámtól. De csak azért mert jött Kami és Fran.
- Hát akkor holnap találkozunk. - Köszöntem el. És megcsókoltam.
- Hát akkor holnap. Szia kicsim!
- Szia.
Megcsörrent a telóm. Kami. Felvettem.
- Mikor mehetek? Otthon vagy már? Elment Ádám? Fran mát ott van? Miért nem hívtál előbb?
- Neked is szia. Most. Igen. Igen. Nem nincs itt. Mert most ment el Ádám is.
- Aha. Akkor megyek. Szia.
- Szia.
Amikor ide ért, már Fran is itt volt.
- Hol voltál? Már rég itt várunk.
- Bocsi!
Elkezdtünk dumcsizni. Kifaggattuk Carlosról. Nem mondom el a részleteket. Bocsika!
- Fran. Mi a helyzet veletek?
- Kikkel? - Értetlenkedett.
- Veled és Zsoltival.
- Semmi. - Szomorodott el.
- Majd ki faggatom Ádámot hogy nem e szokott Zsolti rólad beszélni. Felhívom.
- Mi? Ne!!
- De.
Felhívtam. Kicsöngött. Felvette.
- Szia kicsim! Mondjad.
- Szokott beszélni Zsolti Franról?
- Mi?
- Igen vagy nem?
- Nem mondhatom el.
- De igen. Most. Nem mondom el neki! Ígérem!
- Jó. Igen.
- És mit?
- Hát, hogy őt soha nem venné észre. Meg, hogy nem is szereti. Meg hiába edz nem veszi észre. Meg azt is, hogy ő nagyon szereti, de Fran biztos mást szeret. - Ezt hallotta mind a két barátnőm.
- Oki. Nem mondom el. Csak ennyit akartam. Szia husi!
- Szia.
Letettem. Kitörtem a röhögésből.
- Ez nem lehet igaz!
- De igen, Fran.